A hosszú nevű hivatalban
végül mégis elfogadtak.
Sóhajtozva, de kedvemért
könyvállványt is tologattak,
míg porlepte aktám előkerült,
és titkos életemre végül
magam előtt  is fény derült.

Meglepően vastag volt az akta…
fontosnak éreztem magam!
Nem tudtam: szó szerint lejegyzik
sok nyeglén elhullajtott félszavam.
Mi mindent mondtam, tettem!
Szervezkedtem,  gondolkodtam,
sőt néhány  mozgalmár lánynak
még a szívét is meghódítottam.

Lassanként  az élet elszállt.
S bár lírámra nyomdafesték,
méltatás oly kevés jutott…
legalább ezt fel tudom mutatni,
ezt a százötvenhat,
rólam írt lapot…
És lám, kiderül belőlük minden,
sok titkos álmom, gondolatom…
Minden, amit meg nem értve
tolt félre néhány lektorom.

Te, fekete filctollal
áthúzott nevű ügynök!
Barátom!
Kár, hogy neved, címed
meg nem tudhatom!
Te voltál, ki mindig megértettél…
Csak Terád merném rábízni
irodalmi testamentumom!