Hajnali intermezzo
Kis borzongással
lépett ki a kertbe;
lenge ingét
mégis a padra dobta,
királynői gőggel,
mint ki vállat von:
„Mit nekem?!”
Nem tudtam betelni
azzal a félfordulattal!
Egyszerre volt
szűzi és ledér,
végighullámzott
háta karcsú ívén,
rezdülő csípején.
Halántékomon
lüktetett a vér,
és egy szép kövér
verítékcsöpp
csendben legördült,
míg agyamban
a replay gombot
nyomkodta valaki,
ismétlésre várva.
Karján felágaskodtak
halvány, szelíd pihék,
kibomlottak holló tincsei,
mohón bámultam
izmos combját,
repdeső kezét
miközben elfutott,
és a harmatos fűben
nyomot alig hagyó
formás lábfejét.
A császárfa ágait megrázta,
s a lezúduló cseppek
mind véle kacagtak.
A vidám hangokra
rigó válaszolt,
s a kelő naptól
felfénylett az ablak.
|
|