1)
A nyári kemencében kisült már az ősz,
barna kérge ropog a talpam alatt.
Tegnap már hervadt rezeda illatot
hozott magával a fáradt alkonyat.

Falrepedésben bujdokol a pók,
a nap felé száll a nagy szarvasbogár,
végre elmúlt ez a rozsdás vas szagú,
keserves szülésbe beleizzadt nyár. 

Nem várok semmit a lepergő napoktól,
mindegy, hogy hoznak, visznek valamit;
a kerti padon ülve szemlélődöm,
cserjék árnyékában a halál lapít. 

2)
Kék pendelyében megborzong a reggel,
érzi, hajában hűs szellő motoz.
Felnevet, mikor kinyújtott kezébe
a lucról belehull egy szép toboz.
Kacagása ébreszti a kertet.
Felébred fészkén a cinke, a csíz.
A konyhában már gőzölög a kávé,
melegszik csendben a mosdóvíz. 

3)
Szőlőt szemezget szeretőm,
hűs héja hasad gyöngyfogától,
édes, bíbor leve csurran.
Boldognak kéne lenni mától!
Örömmel fogadván a hajnalt,
kávét főzni, kenni a zsemlét,
s ha az ágyba visszahív az alt,
feledni, hogy közelg a nemlét.

4)
A nyári kemencében kisült már az ősz.
Barna cipóhéja talpam alatt roppan.
Életem előttem hever dararabokban.
Véled majd újból összerakom.