jócskán csorbul már a Hold
hűs párahab takarja
az ég sötétlő óceánja
láttatni nem akarja
nem kívánom felidézni
én sem a régmúlt időt
vissza  úgysem tér soha
jobb ha elfelejtem Őt

nem őrzi lenyomatát
testének a hűs moha
ezüstösen csengő kacagása
őszi széllel száll tova
nem látom nárcisz kezét
amint  kimonója övét oldja
kormos felhőbe rejtezik
a bús október sárga holdja