Leültem kedvenc helyemre
a magányba süppedt parton,
sárgult levelek peregtek fejemre,
ám a fűz nem mondta, hogy: Pardon!

Elkezdődött hamar a híradó:
pletykákat sodort a szél és a folyó.
Aztán a kisérőfilm került sorra:
vontató  küszködött a fősodorba’!
(némi dráma kell, szinte muszáj,
hogy gondot okozzon
egy makrancos uszály… )
végül minden  zaj elcsitult,
a dúlt víz homokja elsimult
és felragyogott az örök giccs,
a naplemente…
zenéjét Vangelis komponálta
(vagy Szörényi Levente?)

Csodás volt a díszlet, a megvilágítás!
Ezt csak a Dunawood  tudja így,
senki más!
Villództak a fények, aranyszegélyű
fellegek ragyogtak fel buján,
bíbor visszfények derengtek
néhány smaragdtuján…

Víz illata szállt, freccsent a hullám
az algával bevont nedves köveken…
ám becsörtetetett egy csapat horgász,
egy se szomszéd, vagy barát… csupa idegen!
Szerettem volna még fotózni, bíbelődve,
gondosan állítva a blendét…
de inkább eljöttem; meg se vártam
a végfeliratot, az ENDÉ-t.