Itt vagyok
- majdnem ötven éve, neked pedig nyolc hónaptól pár hétre.
Kérlek ne neheztelj rám ha összezavarom a sorrendet, etetnek velem gyógyszert, mérget, egyebet, dolgozni kell, ember lehetek.
Itt vagyok
- lehet nem örülsz, de maradok...
Nem kell szeretned
- de utálnod sem, hisz még nem is ismersz engem.
Lehet nincs is mit tisztelned bennem.
Itt vagyok
- rothadt izmusok és félig kiölt hittel szívemben, őszintén.
Rossz volnék?
Tudom rossz vagyok
- ki nem hagy maga után... maradandó nyomot.
Igen tudom, erőltetett vicceim néha cinikusan hatnak
- úgy érzed szívesebben mennél a falnak.
Haragudhatnál
- de nem teszed, mert én lehetek a barátod, kivel ha kell... megosztod a kabátot.
Itt vagyok, még mindig!
Szerelmet és! Embereket találtam én itt.
Már nem reméltem
- de (most látom), nincs mitől félnem.
Több ezer kar fogódzik, kéz a kézben - bár néha egymást osztják keményen.
Itt vagyok
- fogom a kezedet ha lehet...
Van aki szeret és van akit nem szeretnek... ez mozgat mindent.
Még fel sem cseperedtem, az idő máris elment - nem tudtam megakasztani a kialakult rendet.
Még mindig... igen, itt vagyok!
Néha nincs is miért, de kapkodva rohanok.
Felsír bennem az a gyermek, kit egy csatos szíjjal agyonvertek...ma hír...
Ez az a világ ahol élek? Reméljek szebb jövőt, boldog létet?
- szégyellem magam a biológiai besorolás miatt, már a puszta név is riaszt: Homo sapiens.
Igen, igen, abba kellene hagynom! - már tudom, de itt vagyok...
Úgy érzem magam mint mikor későn mentenek fel egy halálraítélt rabot.
Sok mindent szeretnék, de nem lehet, nem törhetek össze minden keretet.
Mi benne van az érték, csak erre kell figyelnem - ez a mérték.
Önző lennék?
Biztosan tudom, csak egyet akarok...
Jól van na! Itt vagyok.!
Látom a villamost a golfpálya gyepén, nem őrültem meg - nem én.
Ott az emeletes busz is, furcsa világ, rét amelyen nem nő virág.
Magányos?
Az nem, inkább zaklatott, mert nem birtokolhatom amit akarok.
Mennem kéne... lábaimnál ott a szakadék széle... de nem lépek... Maradok!  

2010-07-14