Kavargó, sötét folyamként vonultunk,
ez volt az utolsó, közös utunk:
Édesanyám, sírodnál állok,
s kezeimbe temetem arcom.
Szívesen mennék Veled,
de folytatnom kell harcom;
itt maradtam nélküled,
lehajtott fővel, összetörve.
Még be sem temetett a rög,
hitem feltámadásért könyörög.
Tehetetlen düh mardossa szívem,
nem segíthettem rajtad, érzem...
A gyógyulással sokat biztattalak,
bocsáss meg, hiszen becsaptalak.
Még látom kórtól gyötört tested,
melyet sírgödörbe engedett lelked.
Hiába a virágokból összerakott tenger,
vigaszra gyermeked már nem lel.
Édesanyám,
szívem szívedtől kapta életét,
tudatom tudatodból létét.
Te tanítottál írni, olvasni engem,
dorgáltál ha rosszat tettem.
Közös filmünkből emlékképek
peregnek előttem - felnőttem.
Búcsúzni sem volt időm,
hazaértem, már látni is alig volt erőm.
Gyászom keserű és hosszú,
társaim a bánat és a bú.
Haragszom rád Uram - nem felelsz -
bűnbocsánatot Te nálam nem lelsz,
mindent elvettél tőlem,
pedig könyörögtem:
mégis félárvává tettél engem.
Sírok között sírok!

2010-03-06