Olvadó jégszobor
(Jégszobor című versem folytatása...)

Tavaszi szellők szaladnak,
felhő ad utat a napnak.
Fény borul zöldellő tájra,
hónak és fagynak nyomában

„Jégszobor! Te miért állsz még ott?
Nem látod, cipőd már sáros?
Vége a télnek, hidd már el!
Jégszíved most már felenged…”

„Zord arcom nap felé tárom
Simítsd el lágy fény a ráncot,
redőt, mit fájdalom vésett!
Szárítsd fel jégcsapnyi könnyem!

S ott belül, fagyott szívemben
segíts, hogy újra érezzek!
Had higgyek ismét a jóban!
Űzd el, úgy kérlek a rosszat!”

Jégszobor izzik a fényben,
melegszik átfagyott lelke.
Forró könny búját enyhíti.
Verőfény köddé hevíti…

2010. április 08.