Mert szép az éj...

Itt, a város szélén, hol nem zavar
színes világítás, sem utcazaj,
csak a későn hazatérők cipője koppan,
lehajolnak hozzám a csillagok halkan.

* * *

Lehúzott redőnyök mögött
él az ember… Fél és fázik,
rácsok mögé bújva tétovázik,
és végül kizárja a fekete eget…

Pedig de szép is a lehulló est!
A sötétség még sejtelmesebb,
mint a mélykék ég. És végtelen!
Borzongat, mégis rabul ejt…

Vállamra borul, mint bűvészpalást…
Vagy gyermekrajzon sárga ceruzák
színezte ezernyi kis világ… Vibrál,
vacog a fagyos éjben a  bolygó-milliárd.

Egyre mélyebbre ájulok az űrbe.
Az ismeretlenbe… Titkot őrzőjébe.
Vajon hol reszket az utolsó kis fény?
A nagy feketeség valahol véget ér?

* * *

Itt a város szélén, ahol lakom,
hatalmas ég néz be az ablakon.
Én nem húzom le a redőnyömet,
mert szép az éj, a Hold, és szép az est.

2011. február