Útkereszteződés

Merre menjek? – szól az ember.
Teste, lába oly erőtlen…
Utak szaladnak előtte.
Melyik övé?  Tehetetlen.

Bizonytalan minden lépés,
kínkeserves minden döntés.
Elért egy kereszteződést,
nem várhat itt világ végét…

Mennie kell… Mégis merre?
Melyik út, mi jóra vezet?
S melyik, mit utólag bánhat,
hol könny helyett, mosoly várja.

Selymes fűbe dől a vándor.
Útszéli keresztre bámul.
„Uram! Csak egy csöpp jelet adj!
Melyik útra lépjen lábam?”

Nézi Jézust, csodát várva.
Szelíd szem tekint le rája.
Nem bólint, és nem ráz fejet.
Vár a vándor könnyes szemmel.

Előtte a végtelenség.
Mögötte száz víg, bús emlék.
Mit dobjon, el, mi maradjon,
ha új útján majd elindul?

Úgy érzi: jót nem választhat.
Útját állják romos falak.
Nincs ereje, hogy megmássza,
nincs bátorság indulásra.

Vörösen száll le az alkony
Mégsem tudja, merre tartson.
Lába béna, karja lecsüng.
Válaszra vár… A lelkéből.

2010. május 09.