Ne nézz a földre!
Gaz nő a repedt járdák résein,
törött üvegdarab mindenütt és eldobott szemét.
Koszos zacskót lebegtet egykedvűen
a szürke házfalak közé szorult,
kósza, kerge szél…
Ne nézz magad köré!
Romok alatt hever már rég a múlt…
Volt iskolák, sok régi munkahely sorban elpusztul.
Csak benned maradnak még halvány nyomok,
az építő jelen kíméletlen:
mindent ledózerol.
Csak az égre nézz!
Nézd, a szűz-tiszta fehér felleget!
Selyembe burkolva átölel a kéklő végtelen…
Látod, ott fenn semmi nem változott!
Fehér galamb száll feletted…
Tán védőangyalod.
2010.
