Emlékedbe bújok

Mosollyal ébredek, bár komor, sötét kinn a táj.
Veled nevettem álmomban, egy fényes éjszakán…
Lehet köd ma reggel, s nyomasztó szürke a világ:
nyújtózom elégedetten… Ébredésem vidám.

A ház előtt pőrén didereg bús fákon az ág.
Nem veszi kedvem, hogy tél fenyeget az ősz után,
sem, hogy villanyt kell kapcsolni már kora délután.
Teszem dolgom, bár életem nélküled megy tovább.

Álmodom nappal is, szívemben száz színes virág!
Köd ellen forró tested óv, gyengéden borul rám.
Örömöm féltőn őrzöm, nem láthatja senki más.
Emlékedbe bújok, mint homályba a néma fák.