Ami késik…

Húsvét Hétfő reggelén Dóri elégedetten nézett körül a szobában. A szokásos ünnepi nagytakarítás után fura volt a szinte katonás rend. A parketta ragyogott, még érezni lehetett a fényesítő paszta jellegzetes illatát, az ablakok tisztára mosva, sehol egy porszem, egy pókháló. Jóleső érzés volt, bár Dóri tudta, átmeneti ez az állapot: hamarosan újra megszokott formáját mutatja a húgával közös szobájuk: elől hagyott ruhadarabok, mindenfelé tankönyvek, füzetek, porosodó szekrények, egyszóval: káosz. Most azonban rend volt mindenütt.
A lány korán kelt, megelőzve húgát, aki paplanjába burkolózva még mélyen aludt. Mint minden Húsvétkor, most is várta a locsolókat. Agyának egy rejtett zugában tudta: idén sem jön el senki, sem az osztályból, sem az utcabeli fiúk közül. És mint minden évben: újra csalódott lesz emiatt. Mégis reménykedett. Gáborra gondolt, akibe már vagy féléve reménytelenül szerelmes. Egyoldalú volt a dolog, a fiú tudomást sem vett róla. Sóhajtozva a fürdőbe ment, fintorogva szemrevételezte a tükörben magát. Frissen mosott haja még tartotta formáját, de tudta két nap múlva már zsírosan tapad a fejére. Hogy bánhatott vele ilyen mostohán a természet? A szeme seszínű, dülledt, az orra akár a krumpli, arcán szeplők virítanak. És sovány, sőt inkább gebe. Bezzeg a húga! Jó alakú, szép arcú, vidám lány. Irigyelte őt, szinte már gonoszul, ahogyan csak a tini lányok tudnak egymásra irigykedni.
Gyorsan felöltözött, majd előkereste a hímes tojást, melyet titokban Gábornak készített. Zsírkrétával rajzolt egy tulipánt és egy szívet a kifújt tojásra, mielőtt a festékbe mártotta. Kicsit ügyetlenre sikeredett a műve, elmaszatolódott a minta, de felismerhető volt. Szépen fénylett, miután átkente szalonnabőrkével. Álmodozva nézegette, majd tanszeres fiókjába rejtette. – Úgysem lesz kinek adnom! – gondolta lebiggyesztett szájjal.
Kilépett a friss illatú, reggeli fényben fürdő udvarra. Idén szép volt a Húsvét: már zöldelltek a fák, nyílott szinte minden tavaszi virág. Szülei már ébren voltak. Apját pillantotta meg, amint kezében a pacsuli illatú kölnijével közeledett feléje.
– Korán keltél Dórikám! – mosolygott a lányára. – Nos, akkor: „Zöld erdőben jártam… „ - kezdte szavalni a megszokott locsolóverset. Dóri unottan hagyta magát. Nem éppen az apja locsolására vágyott… A kapu felé nézett: az utcán csoportokba verődve jártak a jókedvű fiúk, férfiak, kezükben kölnivel, némelyik szódásüveggel.
Eközben húga, Csilla is felkelt, szépen felöltözött, izgatottan készülődött. Hozzá biztosan érkeznek szépszámmal a fiúk… Lesújtó, irigy pillantást vetett rá, és visszament a szobába. Egy könyvet vett elő. Olvasni próbált, de tízpercenként kiballagott az udvarra, a kaput, az utcát kémlelni. Kilenc órára Csillának már öt locsolója is akadt, osztálytársak, haverok. Húga nem győzte osztogatni a hímes tojásait, elbohóckodott a fiúkkal. Dóri egyre reményvesztettebben leste az érkezőket. Annak ellenére, hogy tudta, hogy így fog történni, végtelenül csalódott volt.
Ebéd után teljesen feladta a reményt. Ilyenkor már nem jön senki, főleg Ő nem, a nagy Ő!
Valóban így történt… Ezen a Húsvéton sem locsolta meg más, csak az édesapja…

* * *

– Dóri! Dórikám, kelj fel! Itt vannak a locsolók! – rázogatta édesanyja izgatottan a lány vállát.
– Ugyan anyu, hagyjál aludni! Hozzám úgysem jön senki! – fordult mogorván fal felé a lány.
– Itt van a Gábor egy barátjával. Gyerünk lányom, ki az ágyból! – anyu hangja mosolygós volt.
Dóri agyáig nehezen jutottak el a hallottak. Gábor?! Ez nem lehet! Kizárt!
– Ugye nem viccelsz? – kérdezte gyanakodva anyját.
– Nem könyörgök tovább, megmondom nekik, hogy még alszol! – válaszolt erre anyu és indult kifelé a szobából.
– Neee! Mindjárt kész vagyok! Mond meg nekik csak pár perc!
A lány pánikba esett. Kiugrott az ágyból, magára kapkodta az első kezébe kerülő ruhadarabokat. Ebben az évben elhatározta, hogy nem csinál nagy ügyet a locsolásból. Minek? A helyzet tavaly óta semmit nem változott. Ugyanaz a jelentéktelen lány maradt, Gábor sem közeledett felé, pedig ő még mindig erre várt, távolról epekedve a fiú után. Igaz, mostanában beszélgettek néha a suli udvarán.
Úgy döntött, az idei Húsvét Hétfőt nem tölti hiábavaló várakozással, tévézni fog, és olvasni. Álmában sem jutott eszébe, hogy Gábor korán reggel megjelenik. Elkeseredetten nézte magát a tükörben: éppen most nőtt az orrára egy hatalmas pattanás. Szemei még az alvástól duzzadtak… Így menjen ki?
Szíve a torkában dobogott, gyomra összeszorult. Félszegen lépett be a konyhába, ahol a két fiú várakozott. Mikor meglátta Gábort, lábai elgyengültek… Olyan hihetetlennek tűnt az egész: Gábor itt áll az ő konyhájukban! A fiú is zavarban volt. Barátja oldalba lökte, mire megköszörülte torkát, és eldadogott egy kis versikét.
Lezajlott a locsolkodás, Dóri félénken kínálta süteménnyel a fiúkat, majd elővette a húsvéti tojásokkal teli kosarat. Mindkét fiú választott, majd indulni készültek. Dóri és Gábor várakozva néztek egymásra, mintha még valamit szeretnének mondani… De a pillanat elröppent, és a két locsoló kilépett az ajtón.
– Gábor! Várj, van még neked itt valami! – szaladt utánuk a lány az udvarra. Eszébe jutott a tavaly készített, szívecskés hímes tojás. Nem dobta ki, még mindig a tanszeres fiókja mélyén őrizgette. Rohant vissza a lakásba, felrántotta a fiókot, előkereste az egy éve készített, Gábornak szánt tojást. Kicsit leporolta, fénye már megkopott, de nem tört össze. Futott vissza az udvarra, ahol Gábor várta.
– Tavaly festettem ezt neked… – nyújtotta át a tenyerében szorongatott hímes tojást Dóri. A fiú átvette, nézegette, elmosolyodott.
– Szép… És ez nekem készült?
A lány zavartan lehajtotta a fejét.
– Neked – suttogta.
– Vártál tavaly is, igaz? Beteg voltam, nem tudtam menni sehova locsolkodni. De ami késik, nem múlik… Örülök, hogy nem dobtad ki.
Zavartan, szemüket lesütve álltak egymással szemben. Gábor barátja már a kapun kívül várakozott.
– Ha ráérsz… – kezdte félénk hangon a fiú. – Ha ráérsz ma délután, találkozhatnánk a tónál – nyögte ki végül.
Dóri felemelte lángvörös arcát, szemei gyémántként csillogtak.
– Ráérek… – csak ennyit tudott fojtott hangon mondani.
– Három órakor a játszótérnél, rendben?
A lány csak bólintott, egyre hihetetlenebbnek érezte a vele történteket.
Gábor boldogan csillogó szemekkel nézte a tulipános-szívecskés tojást.
– Ennél szebbet még sohasem kaptam. Attól szép és különleges, mert nekem készült. Tőled…
Hirtelen lehajolt és egy puszit nyomott a lány arcára.
– Köszönöm! Délután várlak! – azzal sietős léptekkel elindult türelmetlenül várakozó barátja felé.
Dóri szinte repült vissza a házba. Rögtön elkezdte feltúrni a szekrényét, kereste a megfelelő ruhát délutánra.
– Randim lesz! Jajj, mit vegyek fel, hogy tüntessem el a pattanást az orromról… Hajat is kellene mosnom… – kergették fejében a gondolatok egymást.
Már tudta: ezt a Húsvét Hétfőt nem olvasással, tévézéssel, és irigykedéssel tölti. Legszebb álma vált valóra.
– Olyan, mint egy csoda! Húsvéti csoda! – gondolta, és lázasan elkezdett készülődni a délutáni randevúra.