Zsombi

– Egészségedre Karcsi bátyám! – emelte koccintásra Lali a stampedlis poharát. Füstös, falusi kiskocsma, kockás abroszos asztalánál ültek. Karcsi bátyó nem kérette magát, a két pohár összekoccant, majd mindketten kiitták a torkukat maró, erős házipálinkát.
– Ez ám a gyógyszer, nem ám, amit a patikában árulnak! – vigyorgott barátjára Lali.
– Az mán biztos… Inkább itt találkozzunk, mint a gyógyszertárban! – kontrázott rá Karcsi bátyó, majd bizalmasan közelebb hajolt Lalihoz.
– Tudsz titkot tartani haver?
– Már hogyne tudnék, ennyire már ismerhetsz! Mi történt? Mesélj! – dugta közelebb fejét az öreghez.
– Még nem történt semmi! De fog! Olyan dolog fog történni, ami ebben a faluban, de még az országban sem volt! Sőt, talán az egész világon sem!  Lalikám, óriási ötletem támadt!
Lali gyanakodva, egyre kíváncsibb tekintettel figyelte barátját.
– A következő a tervem… – kezdte az.  – Veszek egy elefántot!
– Hogy mit?? – Lali szemei elkerekedtek, hangját döbbenetében felemelte. – Elefántot? Öreg, te megzakkantál! Minek az neked, tán csak nem cirkuszban akarsz fellépni?
– Ne komolytalankodj Lali! Mindent átgondoltam, sokáig törtem a fejem, mire erre az elhatározásra jutottam.
– Na de mire? Ne borzold az idegeimet, mond már, mit akarsz te egy elefánttal?
– Khm… Először is megtanítom ugatni.
Lali szemei méginkább elkerekedtek.
– Karcsikám, az elefánt üvölt! Nem ugat! A Takács Tomi is megénekelte: „…ha hallod majd az elefántüvöltést…”  És hogy gondolod a tanítását? Előugatsz neki? Vagy beíratod kutyaiskolába?  – rekedt hangon felnevetett saját viccén, majd továbbragozta:
– Kutyanyelviskolába!  – ezen már annyira nevetett, hogy többen is felkapták a fejüket a szomszéd asztaloknál.
– Na idefigyelj! – sziszegte Karcsi bátyó villámló szemekkel – Fejezd be ezt az idétlenséget! Akarod hallani a terveimet, vagy nem?
Lali igyekezett komoly képet vágni, de belül rázta a nevetés.
– Naná, hogy akarom! Hadd halljam!
– Te tudod a legjobban, hogy mennyi gond van a szőlőhegyen, hisz te is gazda vagy! Egy elefánt szinte mindenre megoldást nyújtana! Gondolj arra, mennyi termésünket ellopják. Képzeld csak el! Settenkedik a dézsmáló az alkony leple alatt, és meghallja az ugatást… No, gondolja,  egy kutya nem állít meg… Közelebb merészkedik, és meglát egy óriási szürke valamit,  amit ő ugye hatalmas, vérszomjas, gyilkos kutyának néz! És már szedi a sátorfáját, talán még be is hugyozik félelmében! Ez lenne az első nagy előnye az én Zsombimnak!
– Zsombi? Az ugató elefánt?
– Így van barátom! Zsombi lesz a neve! Kis elefántot veszek, hogy könnyen beidomíthassam. Az elefántok értelmes állatok. Nem lenne gond az öntözéssel! Aszályos nyarakon szépen megszívná a hosszú ormányát a ciszterna vízével, és végiglocsolná a veteményest, a kiszikkadt földet, szőlőt! Aztán könnyedén leszedné a termést a gyümölcsfákról! Ej, de jó dolgom lenne! Nincs több létrázás, sem fára mászás! Zsombikám leszüretelné a termést! Tudtad te, hogy milyen ügyesen mozgatja az ormányát az elefánt? Utánanéztem: 40000 izom van benne. Nem jelentene neki gondot leszedegetni az almát, körtét, szilvát… a szőlőről nem is beszélve! Szüretelőket sem kellene hívnom… Na és ott van a permetezés! Ej, de nemszeretem munka! Ezt is megoldja Zsombikám, szépen megtanítom mindenre! Meg én!
Lali gondolkodóba esett. 
– Aha… – csak ennyit mondott és törni kezdte a fejét.
– Józsi, még egy kört kérünk! – kurjantott végül a pincér felé.
– A trágyázás is meg lesz oldva! Még a szomszédnak is jut belőle! – vigyorgott Karcsi bátyó. – Igaz, te a második szomszédom vagy, de adnék belőle neked is.
– Mármint a trágyából?
– Abból hát! Meg a Zsombi szüretelte, szilvából készült páleszből is!
– A trágyáról jut eszembe! Mit eszik az elefánt? Mivel akarsz etetni egy akkora állatot? A gatyád is rámegy a kajáltatására! És ha lelegeli az összes termést? – mélázott el a közben felszolgált újabb stampedli felett.
– Arra is gondoltam! – vágta rá az öreg. –  A birtokom szélén ott az a nagy, erdős rész… Na ott legelheti a lombot, ágat, füvet. Megtanítom rá, hogy mást nem ehet, az a kajálda. Télen nem tudom mit adok neki… Biztosan létezik valamiféle elefánt táp. Majd megkérdezem az állatkertben.
Az öreg elbizonytalanodva emelte fel a poharát
– Zsombira! 
Koccintott Lalival, és gondolataiba merült.
– Elképzelem, hogy ott ül mellettem az én elefántom, legyezget a nagy füleivel, elzavarja a legyeket… Aztán szólok neki: Zsombi! Zuhanyt kérek! És már hozza is az ormányában a hűsítő permetet. Jó, hogy egy kis patak is van a telken.
– Azt a patakot Zsombi egy nap alatt kiissza  – mondta tárgyilagosan Lali.
– Ne akadékoskodj már annyit! – hördült fel Karcsi bátyó. – Működni fog a dolog! Lesz elefántom, ha a fene, fenét eszik, akkor is!
– Honnan? Hol szerzel magadnak elefántot? Bemész az elefánt boltba és kérsz egyet? – gúnyolódott Lali.
– Megoldom azt is! – csapott az asztalra türelmetlenül az öreg. – Nem telik el sok idő, és mindenki rólam és a Zsombiról fog beszélni!
– Így legyen! Erre koccintani kell!

Valamikor a jövőben:
A szépen zöldellő hegyoldalban, a gondozott szőlőtőkék, veteményesek között messziről csak egy barna, kopár foltot lehetett látni. Ha közelebb ment a kíváncsi látogató, meglepő látványban lehetett része. Egy valamikor szépen rendben tartott telken szőlőnek, veteményesnek nyoma sem volt. Földbe döngölt szőlőtőkék, szikkadt, agyagos talaj uralta a terepet. A telek szélén húzódó erdős rész mellett hatalmas elefánt heverészett, egy mesterséges tó partján. Idős férfi legyezgette nagy lapulevelekkel. Elhessegette a legyeket róla, hűtötte felhevült testét. Az elefánt időnként feltápászkodott, ormányával felnyúlt a barackfa ágai közé, és a termés felét egyszerre betömte bendőjébe. Gazdája közben egy dézsa vizet vonszolt elé.
– Zsombikám! Kérsz zuhanyt?
Az elefánt felszívta ormányába a vizet, és magára permetezte.
És ami a legmeglepőbb volt: köszönetképpen hálásan, kutyahangon vakkantott egyet-kettőt, verejtékes homlokát törölgető gazdája felé.