Advent

Két hete már,
hogy nem sütött a nap.
November végi dér-fehér a reggel, majd
monoton szürkeségben robotol minden nap.
Egyformán. Borús, sötét a gondolat akár az ég,
ködbe bújt bennem a vágy, elszállt a  szenvedély.
Talán…
Ha majd december havába lép az év,
felcsillan a remény, adventi gyertya ég,
narancsszínű fény, mely közelgő ünnepet ígér,
s a közönybe ájult  lélekbe élet költözik, kitárul a tér.
Ki messze van,
az is hazatér. Hisz látszik már a távolban
a csilingelő szán, a nagyszakállú ajándékot szán,
neked is talán. S mire lepereg a fákról az utolsó, rőt levél
megérkezik a Jézuskához a sok-sok gyermekkéz-írta levél.
Lehullik az első hó…
szarka lábnyomok csipkézte fehér takaró.
Lassan felébred a mosoly arcodon, szarkaláb táncol
szemed körül, a világ örül, és te is, hisz csillog a város,
zeng „Csendes éj”,
várjuk meghitten,
a szeretet ünnepét!

2011. december