KÉT VILÁG KÖZT

 

Itt, csak az örök csend ölel.
A gyász, lelkünk kérdő szavára
néma könnycseppel felel.

 

Fojtott sóhajok szakadnak
repeszként a légüres térbe,
hangtalan kérdések zuhannak
hideg hajnalok ölébe.

 

Holtak hamvait fedő földeken
minden hideg, zord és idegen.
Végállomás. Kereszten tábla,
itt-ott borostyán borul a fejfára.

 

Erős illattal árad a fenyők gyantája,
tobozkoszorúkon színes művirágok
soha nem hervadó nyílása.

 

Ünnepkor apró mécsesek fénye
reszketve lobban fel az égre
– két világ közt így nyitja kapuját
az Öröklét kulcsának őrzője.

 

2009. január 8.