Túl a messzi horizonton,
hol fény és árny ölel,
hol a színekké formálódó
jelen a végtelenbe úszik el,
túl az időn, túl tereken,
bíbor hajnalokon,
ében éjjeleken
– álom vagyok.

 

Túl a felhőből hulló
kurta esőcseppen,
túl a csenden,
hol a szél sem rebben,
vagy épp vad táncát járja,
majd szelíden hajlik
a zsenge fűszálra
– ábránd vagyok.

 

Túl az élet kérdésein,
anyám óvó féltésein,
túl a gondok baljós árnyán,
hol már minden híd
egy-egy szivárvány,
túl a harag vad örvényén,
túl az Igaz szűk ösvényén,
s a számtalan fakó emléken,
(mit magammal viszek
minden lépésben)
mint lélegzet
a lét tükrében
 – úton vagyok.

 

2009. január 25.