A nyarak színén gondolkodom,
s hogy a csönd ma mennyit ér;
s mit látni a napsugárban,
mikor fénye csak épp’ elér.

Most eső esik homlokomra,
könnyű táncot lejt a szél.
Ősz-kabát és rozsda-paplan
bíborszín tájakról mesél.

A holnap sűrű ködbe bújtat,
minden hajnalt fagy kísér.
Jégen csúszó csizmám talpa
hófödte vándorútra tér.

De tavaszra majd újra ébreszt,
arcomba tekint a Fény,
s mint újszülöttet, úgy köszönt
a reggelbe nyíló remény.