ÁLDVA ÜLDÖZÖTT

 

Nekem nem jutott más,
csak a dolgok egyszerű,
mégis tiszta lapja:
köröttem filléres kacatok
megsárgult évekre pakolva
(lelkembe ékelődött vágyak
vérembe lassuló patakja)
- szerény, de kedves otthon
fényűző paloták mögött.

 

A konyhában áll egy
kerek asztal, vászonnal
gondosan terítve,
(nagyanyám emléke karcolva
minden kérges, vén erezetbe)
ünnepi ebédre gyöngyöző
húsleves gazdagon merítve
- szűkös napjaim szelíden
szűkölnek fejem fölött.

 

Fekete vázában
selyemből napraforgók
porosodó csokra,
és az a huszonéves függöny,
mi ablakom lágyan takarja,
(mi a legszebb volt mindig nekem)
most e torz világot bújtatja
- hóbortos, vad ifjúságom
már rég múltamba törött.

 

Még esélyem sem volt
hogy más utakat járva,
gazdagabban éljek:
Szolgáltam így fura urakat,
kik feledték tétjét a létnek
(eszembe se jutott soha, hogy
mellettük egy iramba lépjek)
s voltam féltő karja annak,
ki kísért Ég s Föld között.

 

Nekem nem jutott más,
csak a reggeltől estig
tartó, szorgos munka,
gyermeki mosoly és játékok
gondot űző, szép ajándéka,
vagy épp’ átzokogott éjszakák
hajnalt váró, halk, buja harca…
de küzdve is maradtam hű
- én, az áldva üldözött.

 

2009. augusztus 14.