BÚCSÚZIK A NYÁR

 

Búcsúzik újra a nyár…
Az idő csak oson
csendben
ugyanabban a
fegyelmezett rendben
mint tavaly
vagy tavaly előtt…
Mióta világ a világ!
- mondják.
S valóban:
a füves puszta
egyre jobban
pusztulóban.

 

Diófa lombja hull
a kertben
s mint vágyakból
életet teremtő
hű szerető:
ágain függő
zöld burkaiban
őszre új nemzedék nő.
 
Tompuló fényeket szór
s az árnyékkal
lassú keringőt jár
a fáradt Napsugár.
Tenyerembe simuló
békével int búcsút
az idei nyár.

 

A közelben egy szöcske
még odébb szökken
fölöttem pillangó
színes szárnya röppen
egy hervadó rózsa szirmán
hagyva selymes szárnyporát.

 

Langy meleggé csitult
a tikkasztó hőség
s az augusztusi
mélykék ég alatt
reményem ölébe hajló
éjem virrasztom.

Hulló csillagot
kutat szemem
benne keresem
a földre omló
fény-csodát
mely a közeli ősz
lágy húrját pengetve
s a tél zúzmarás
csöndjében – ha
fázva-dideregve is
de egy új tavaszba
vezet át.

 

2009. augusztus 26.