A SEMMI PEREMÉN
Van-e még út, s ha van, merre visz tovább,
ki kísér rajta, ki takarja be lépteim nyomát,
ha nem látom, ki hallaná a kiáltásom,
ha nem karol már többé senki vállon,
nem születik sóhaj egy-egy rezdülésre,
s nem lesz, ki magához húzna egy ölelésre,
mikor könyörgő könnyek hullnak arcomon;
ha majd elnémul a válasz mindegyik kérdésre,
s elmarad a csendes vigasz az örök szenvedésre,
amikor hiányzik egy szó, mi lehetne simogató,
vagy arcomba csapva, vádlón, bűnöm korholó:
ringasson reménybe, vagy szítsa haragom,
roppantson szét, hogy fájjon – nagyon!
Csak érezzem, hogy létezem.
Vezet-e út az üres tétlenségbe?
- hangom félve hajtom félbe
s gyűröm lelkem legmélyére
a ki nem mondott szavakat.
A semmi peremén guggolva
építek magam köré új falakat.
2009. szeptember 2.
