TÖRT MOZAIKOK FELETT

 

Egyszer, sorba szedem még
a megmaradt képeket.
Morzsányivá morzsolom
az időt, s felfűzöm perceit,
mint az apró, színes gyöngyöket.

 

Gyermek leszek újra!
Gondoskodást váró,
apró kisgyerek,
ki hajdan bíztatást várt
szép jövőt remélve,
hitt a igazakban,
s félte az intelmeket. 

 

Visszagördülök
az első emlékek nyomába,
felkúszom majd Sorsom
fonalára, és lépésről lépésre
végigjárom a régvolt éveket.
Talán valamit nem láttam jól
 – meglehet, hogy találok egy
kopott részletet, ami Utamon
még fontos lehet...

 

A képek, ha majd összeállnak,
elsóhajtom minden vétkem,
s vágyam a világnak.
A Szeretet szavának
hófehér bölcsőt ringatok.

 

Örömömből fát ültetek,
lombja adjon bő terméseket.
Legyen boldog mind, ki szeret.
De ki gyűlöl, az se fázzon,
takarót szövök a gyalázat
szavából. Melengessen minden
rideg szívet – bocsásson meg mind,
ki ellen szavam, tettem vétett.

 

Időm oly gyorsan pereg…
Ennyi lettem – ennyi voltam.
Tudom, Ti jók vagytok, emberek.
Csak én merengek túl sokáig
sárguló, tört mozaikjaim felett.

 

2009. október 18.