MESTEREM VAGY

 

Bennem harcol ösztön,
hit, és józan értelem.
Szóba, tettbe örökített,
buja küzdelem.
S míg az óriáskerék forog,
maradok egyszerű, hű rabod,
ó, Sorsom, te tántoríthatatlan!
Nincs vagyonom. Sosem volt hatalmam.
Élek hazám kicsiny szegletében
hittel örök tisztességben.
Már nem választhatok.
Ha kell, majd alázattal halok,
de hervadásomból ma még
naponta új rügy pattan:
tovább adni a szót,
az érzést – igen, én, ezt kaptam.
Örök ízed számba szökken, Élet.
Mesterem vagy, s hűen követve
egyszer majd utolérlek.
Addig is… leszek
ölelésbe burkolt csend
elfojtott akaratban,
születő mosoly, biztatás a bajban, 
csak magamnak örök vigasztalhatatlan.

 

2010. február 7.