ÉJRE VÁRVA

 

Monoton
hétköznapokon
az ünnepeket várom,
ünnepek zajában
pihenésre vágyom.

 

Fáradt esték csendjét
magamhoz ölelem,
a megkövült terhek
szilánkos fájdalmát
párnámra teszem.

 

Mielőtt az éj
álmot őrző karja
magával ragad,
még felidézem
kedves szavad.

 

Visszalopom szívembe
a veled megélt csodát,
kívül hagyva néhány
percre a sötétbe boruló
csend kínzó ostorát.

 

Fájdalmat űző
percek ajándéka
könnyű lebegés,
felszínes sóhajokon rezgő,
éjbe menekülő pihenés.

 

S valahányszor felrebbent
a reggelbe virradó
lassú mozdulás,
talpamban tétován torpan
az érkezésre váró elindulás.

 

Magányom, mint gitáron
pendülő, síró dallam,
vele kezdődik,
s vele ér véget
örök hatalmam.

 

2010. március 20.