VÉTKEINK BŰNÉBEN

 

A könyörület
mint kéregető képzelet, 
törött, színes képeken táncol,
s könnyű fátyol-fényeket lebegtet
csendes folyók kanyargó útja felett.

 

Úttalan sínek
kötik össze a végtelent.
Vergődő búcsút nyel a semmi,
lepkék röptébe zárva a jelent –
fáj nem tudni, hogy a hiány mit jelent.

 

Belezokogni
a tompuló ragyogásba –
temetni az álmodott csodát:
vakolat a pózoló szavakba,
belebújva száz elképzelt alakba.

 

Áldott éjbe bújt
baljós csillagok fényében
fázik a lélek, reszket a szív.
Könnytelen sóhajaink méhében
vágyak tengődnek vétkeink bűnében.

 

2010. július 25.