MAMA

 

Mama - kisgyerekként így szólítottalak,
s ma sírodnál keresem gyengéd szavad.
Mily rég volt, mikor estek sötétje alatt
meséltél, s melléd bújva hallgattalak…

 

Szú rágta, százéves bútoraink mögött
neszek, árnyak tanyáztak, s mi szöszmötölt,
azt csak félelmem szülte - éjbe költözött 
csend surrant a végtelen percek között.

 

Gerendák őrizték felettünk az álmot,
a kályha meleg volt, takarónk kártolt,
rojtos szőnyeg fedte padlónkon nyikorgott
nyomorunk - mégse gondoltad, hogy kár volt.

 

Téli reggelek jégvirágos ablakát
fehérre festett spaletták takarták,
s a hajnali fények szeretve karcolták
ébredésünkbe a remény árnyékát.

 

Születni, élni, s halni becsben - ez a cél.
Hittél, szerettél, sírtál és nevettél.
Voltál bölcső, otthon, s volt, mikor temettél.
Mama - felnőttem… s te messzire mentél.

 

2011. szeptember 22.