NÉGYSZEMKÖZT   

Tudod... Az élet így is, úgy is...
Ki ne mondd...!
Csak szép legyen az út,
és mind bolond,
aki előre kesereg
s azt várja, mikor jön a förgeteg...
mely végleg elsodor...
Most kimondom: temet.
Múlttá tesz minden küzdést, életet.
Megyünk... Megyünk a közös cél felé,
virágok, hantok, koszorúk közé... 

Addig talán még lesz néhány tavasz
másnak... s nekünk is, majdnem az.
Ezer göröngyben
botlik meg a láb,
de a kék madár dalol valahol...
Te hallod még? 
- Tovább! Tovább! 

Remény? Hát persze:
Mindig van remény,
míg tart az út,
pedig végül mindenki odajut...
Tudjuk, hogy nem számít hova
visz el a szent Mihály lova...
Csak míg a saját lábunkon megyünk,
addig fontos: hogyan
botladozunk, és vándorlunk tovább,
egy kicsit sírva, kicsit boldogan...