Jégvirág

Bezárta bimbóit hangtalan,
csillogott fehéren, hamvasan,
nem volt illatos, kábító...
csak gyolcsfehér, mint a hó.

Vakított mint a gleccserek,
egyre nőtt, mint a kisgyerek,
megrajzolt apró bokrokat,
csipkézett álomszép fodrokat.

Gyengéden nyitotta szirmait,
üvegre karcolva titkait...
leolvadt némán, csendesen,
s eltűnt a téllel... teljesen.

Ha egyszer mégis visszatér,
megismered, mert cinkfehér,
nem volt más, csak egy jégvirág,
de benne volt a fél világ.