Csak fújt a szél... és erősen kócolta a hajamat, gondoltam, hogy megengedem... s tán letörik a lakat, mely ott lapul... nagyon mélyen, rozsdásan és hidegen, s néha kattan a kulcsával... odabent a szívemen. Tavaszi Szél fújj csak bátran...! hisz annyira vártalak, söpörd le a virágszirmot, s porold le az ágakat! Hadd repüljön virágillat... szárnyaljon a sok szirom! Talán majd az én orrom is észreveszi... hogy finom.
