Két csavargó álom...

Újra sajdul bennem a régen elvesztett múlt,
bomlik a cérna az elvarrott sebeken,
közeli a távol, s mi akkor, ott porba hullt,
kóborol szívemen, mint szél a tereken.

Lehetnél ma sziget, mit nem jelez a térkép,
s a koordinátákat csak én ismerem,
s ha két csavargó álom egyszer összeér még...
gyöngykagylót mos a víz csillogó köveken.

Pihen most a vágyam, hisz nem repíti semmi,
szunnyad a fotelban mellettem csendesen,
talán sorsom tudja, hogy mit kell vele tenni,
s az eltakart végtelent egyszer meglelem.

Megszólal majd a csend, és mozdulnak a percek,
visszakaparintom az elveszett időt,
elnyűtt fájdalmaim is új ruhákat vesznek,
s velem színesítheted tovább a jövőt...