Leszek Neked...

Leszek a csended, mely fátyolként omlik,
egy hang, ami csilingel szíveden,
s virágszirom, mi bimbóvá bomlik, 
és méhecske leszek kerteden.
Hajnalpír, amely ébreszti arcod,
s harmatcsepp, ki megfürösztelek,
fül, aki meghallja elcsukló hangod,
s leszek, ki szó nélkül megértelek.
Kavics leszek a kavargó árban,
kristályvízcsepp szomjazó ajkadon,
ringató hullám megunt szobádban,
s madárdal, megfáradt hajnalon.
Süppedő homok a kietlen parton,
esti szellő, ki lágyan simogat,
örökzöld dallam egy elnémult hangon,
tű, ami bevarrja a foltokat.
Meleg kabát, hogy ne fázz a télben,
hűsítő árnyék, ha ég a Nap,
avar, a megkergült őszi szélben,
s puhára vetem meg ágyadat.
Tücsök leszek a nyáresti csendben,
gyengéden Rád hajló fűzfaág,
csobogó patak egy kietlen kertben,
rohanó folyó, mely visz tovább.
Vajjá válok majd minden kenyéren,
s úgy olvadok, mint a jégcsapok,
ízes leszek, mint só az ebédben,
s miattam várod majd a holnapot.
Nem leszek más, csak ami vagyok,
nem adok semmit, hisz nincs nekem,
de visszaadhatok mindent, mit kapok,
s leszek tükörkép a szíveden...

Megjegyzés: Ihlette, captnemo: Legyél nekem című verse