Nem voltál...

Nem voltál itt, mikor bakancsomban
tapostam a szűzfehér havon,
s nem jöttél, pedig sikítva beroppant
a jég... a sekélyre fagyott patakon.
Nem szívtad be, a ház előtt kibomló
lila orgonák illatát,
s nem voltál, mikor rózsaszín szirmoktól
fürödtek... a sétányon a fák.

Nem hallgattál itt nyáresti csendet,
s fűből kibúvó tücsökzenét,
nem láthattad, a tiszaparti rétnek
pirosan hullámzó pipacstengerét.
Nem tudod milyen a kérészek tánca
a kenderszínű, vén Tiszán,
nem nézted gerlepár fészkét ledobva,
a földön... vihar sújtotta fán.

Nem láttad velem, az őszi éjnek
avarba pottyanó csillagát,
s a ködrejtett hajnaloknak sem kéred
bokorban moccanó, monoton zaját.
Nem nézted az elárvult fecskefészket...
nem voltál... nem vagy... hát hagyom,
s az őszi szél... zizegő faleveleket
kupaccá formál a balkonon.