Nincs levél...

Tavasszal a fákon rügy fakadt,
sombokor virult a hárs alatt,
kibomlott, ő is, a Kislevél,
vidáman ölelte át a szél.

Mentazöld testén ébredt a nyár,
imádta ősz is, a színkirály,
bolerovörös ruhát kapott,
ősz aranyává, így változott.

Hideg-hasítva vitte a tél,
ment vele, de  félt, hogy földet ér,
hisz nincs is rajta avarkabát,
nem kapott sapkát, meleg subát.

Vacogva vágyott egy kis szobát,
s kertkapu oldalán rátalált.
Nevét is ráírták, így - levél -
örömmel pihent le, hisz még él..

Léptek kopogtak. Aludna már!
Ma nincs is levél. - mondta a száj -
nagyra tárta ajtaját a kéz,
s a gyötört Kislevél útra kész...

Kiszikkadt, zörgős levélharaszt,
esőcseppből is könnyet fakaszt...
Ha ajtódhoz fújná most a szél,
söpörd el bátran! Már úgysem él.