Ma szerényen simult a hó a földre, mint egy gondolat - mely semmit sem ígér - melegét hordozza, szeretve, körbe-körbe, s elengedi a szenvedést, mire ideér. Néha beszűkül a didergő világ, mint végtelen tengerek, keskeny szorosokon, majd kitárul, mint szirmából éledő virág, kandikáló, ravasz kis tavaszon. Egy sziklarésből feltör a fénysugár, gejzír buggyan, a fagyos föld alól... felkapom a fejem - téli szendergésből - s valami új születik - bennem - valahol...
