Boldogságpercek...

Pár hete történt, hogy megérkezett...

Anya, most itthon leszek, veled,
tudod a válság, meg minden,
ja, és ez a rettenetes hideg...
Fel is borult a rend a lakásban,
ledobott ruhák, cipőhegyek,
újság a szőnyegen, tálcák az ágyban,
pohár, és bögrefarmok. - ó, egek! -

Aztán az öccse is megérkezett...

Anya, most hazaköltözöm,
rendezzük át megint a szobákat,
- hová kerüljön a cd özön? -
a ruhám sem fér a régi polcra,
- megszaporodtál gyermekem -
selejtezni kell, mondta - de tudtam -
semmi sincs, mit csak úgy dobna el.

Felállt a rend, és szűnt a káosz,
belaktuk hárman a kis lakást,
a hangos nevetés legyűrte a pátoszt,
- imádom, ezt a kis bagázst -
s a cipőhegy megnőtt minden este,
hajnalban, buktam át szirteken,
- ó, jaj, nekem, csak ez ne lenne! -
rebegtem álmos reggelen.

Ma így szólt az egyik. -Segíts anyuka!

Táskába került a sok kacat,
lap-top, vacakok és rengeteg kaja,
s a cipőhegy nagyobbik oldala.
Könnyebb a fogas, üresebb minden,
- a lakás is sokkal csendesebb -
de odanézek, s alatta, máris
a cipőhegy tetejét keresem.
Talán egy hét, esetleg kettő,
- mondom magamnak csendesen -
s visszapergetem, mennyire nevettünk,
azon a bolondos reggelen...

Boldogságpercek, így, újra együtt,
- nem mondtam el, de kell nekem -
mert semmi sincs amit jobban szeretek,
mint átmászni - veletek - a cipőhegyen.

2011.02.26