Gyökérből, mint a fák...

Az éj sötétje hangtalan, a Hold is sápatag,
a kövek hátán csendesen átkúszik a patak,
csak bennem hangos még a düh, a dacos fájdalom,
kiáltanám, ha hallanád, de mégsem mondhatom…
Tudom, Apu, hisz egykoron mesélted annyiszor,
hogy van ember, ki szóval öl és nem lábbal tipor,
sőt olyan is, ki eltapos, vagy szemmel ütlegel…
- most légy erős és menj tovább, hiszen csak élni kell -

Bagoly rikolt a fán, lehúz az éjszaka,
oly gyakran érzem ezt – nehéz az éj szaga -
pedig csak élni kell és nem rettenni meg,
gyökérből, mint a fák, örökzöld fenyvesek…

Szerényebb már a nyármeleg, hisz lassan útra kel
- oly nehéz minden reggelen éppúgy ébredni fel -
aranyát gyűjti majd az ősz a vén platánsoron,
futólépésben érkezik, s köszön egy hajnalon.
Nincs semmi gond, majd összeforr bennem a gondolat,
az érzés tovább bandukol, s e perc is elszalad,
tisztul az ég, s a lámpasor széthinti fényeit,
könnyebb a lábam, tempósabbra váltja lépteit.

Galamb fészkel a fán, moccan az éjszaka,
oly gyakran érzem ezt - finom az éj szaga -
hiszen csak élni kell és nem rettenni meg,
gyökérből, mint a fák, örökzöld fenyvesek…

2012. augusztus 12.