Átlépett percek...

Az árnyék a fénnyel egyszer csak összeér,
egymásba simulnak, mint két nyitott tenyér,
egyetlen pillanat mit lophatnak csupán,
egyik sem maradhat, hát elválnak sután,

a holnap is megvárja a mai napot,
de rögtön elhagyja, mint szürke tegnapot,
a szél meg csak éppen érinti a fákat,
aztán tovarohan - mint akire várnak,

együtt is mehetnénk - de sosem sikerül -,
hajszolva élünk és gyorsabb is egyedül,
hajtűkanyar előtt nem lépünk  a fékre,
északnak evezünk, pedig vágyunk délre...

Maradni lenne jó! Sodor az életünk,
rohanva szeretünk és tovasietünk,

aztán visszavágyunk átlépett perceket,
mint őszi levelek tavaszi kerteket.

2012. szeptember 20.