Mehetünk!

Ma még foltokban él a nyárkincsű meleg,
illata elvegyül - bebotorkált az ősz -
bizony bezsákolnám - de tudom nem lehet -
mégis fáj, hogy elmúlt és másoknál időz.

Talán elfáradtam. Nézd, rohan a világ,
csendhangokat söpör a lassúléptű szél,
csitt csak! - megtorpanok, mintha csak hallanám -
egy elsárgult levél huppanva földet ér.

Madárka totyog a lommá árvult padon,
felzizzen az avar - piszkálja valami -
mintha csak dalolna - ez szíven vág nagyon -
s már nem is akarok hangokat hallani.

Mint sublótfiókból menekülő kacat,
úgy szaladt el tőlem a sohasem volt nyár,
de egy sovány sugár még kezemben maradt…
Mehetünk! Velem az ősz…
                                             és a tél is vár…

2012. október 1.