Szeretem az estét…

Szeretem az estét, a nyugalmát, csendjét,
mikor elül a zaj a rohanó városon,
mert tintából álmodik fölém a festék
és átfonja kék karját a fáradt vállamon.

Szeretem az estét, rendjét, a titkait,
megnyúló árnyékát a pihegő flaszteron,
matató, neszező, sejtelmes hangjait,
pislogó játékát a szunnyadó falakon.

Szeretem az estét, hiszen mesél nekem,
s míg ezüst ceruzával fényt rajzol az égre,
valahol lángcsíkban nyílik az égperem
és vágyak vesznek jegyet a Göncölszekérre.

Szeretem az estét, csillagszikra táncát,
ahogy fölém emel egy testmeleg palástot,
arcomba gyűri a tollba fulladt párnát,
s megfékezi bennem a rakoncátlan táncot.

Szeretem az estét, mindig felsóhajtok,
hisz tűnik a sivár, a szürke, a fénytelen,
úgy bámulok benne minden csillagarcot
mintha tényleg hinném, az estéket szeretem.

2012. november 27.