Bűntelen-bűnösen…

Azt álmodom, hogy odakint a tél
megrázza ősz haját és rásimul a földre
a tiszta, a bűntelen sirályfehér,
s belepi a mocskot végleg, körbe-körbe.
Ahogy én is tudnék - érted - újra lenni,
bűntelen-bűnösen - ki oly sokat tékozolt -
s minden napra csak azt, éppen annyit tenni,
amit szereteted belőlem felhozott.
Mert az ártatlanság nem terem magától,
sem szeretet, féltés - csak széthinti magvait -
és csak úgy nyílik ki az ember önmagából,
ahogyan megélheti mindennapjait.
De most hinnem kell, hogy minden éppen úgy jó,
ahogy megadatott annyi tegnapon,
s mire csillogósan belepi az új hó
a régi utcát, már jobbik önmagam adhatom…

2012. december 26.