Párizs
Névtelen kis utca,
Tündérkert-kávézó.
Pár üres asztal, ez minden,
A nagy folyó innen
Nem látható.
Csak illatát rejti
A suttogó szél, ha kél,
S tolvajként a túlpartról
Szirmokat csen virágokról.
Kis asztaloknál a vendégek
Csak régi emlékek,
Itt-ott belékarcolt életek,
„ Szeretlek – mindig is
Szerettelek…”
A teraszon egy Lány
Illatos kávéját issza,
Arcán emlékező könnyek.
Épp egy süteményt tör ketté,
Félbetört szívvel – úgy gondolja –
Valamivel könnyebb.
Vén harmonikás ül egy kis
Sarokban, épp dallamot vált,
Csak ő tudja honnan
Jutott eszébe - amit talált.
A Lány zokogva felpattan,
S futva távozik, fájdalom
A dallam, s egy fél szív
Marad szerényen, halkan
Az asztalon. Az illatos
Kávé is kihűl lassan…
***
Csavargó kósza szél
Elkéstél,
Már elment a lány,
De boldog, sárga szirmaid
Hagyd ott, kávéjában talán…
***
Párizs – még sosem láttalak,
De mindig-mindig vágytalak.
Most – gondolatban – átölelted
Életemet,
S ládd, óvatlanul kettétörted
Sütemény-szívemet…
2011-07-02
M