Égi vándor
Hangtalanul suhan a hatalmas madár
A fenyvesek végtelennek tűnő rengetege felett.
Ő már csak ritkán hallatja félelmetes sikolyát,
Melybe olykor még az égbolt is beleremeg.
Élet, és halál ura Ő ezen a tájon…
***
E félelmetes hang hallatára még a vérengző barnamedve is beljebb húzódik barlangjába, rossz emlékek tűnnek fel álmaiban.
Fiatalok, büszkék voltak akkor – erejük teljében – mikor egyszer összeakaszkodtak. Mindketten uralkodni vágytak, márpedig uralkodó csak egy lehet ezen a vad vidéken.
A küzdelem mindössze néhány percig tartott, és a fiatal barnamedve – a fájdalomtól üvöltve – véres vállakkal rohant be barlangjába, védelmet keresve a félelmetes karmok elől…
Azok a sebek néha még most is sajognak.
A madár most különös dologra lett figyelmes;
Legénytollas legényke próbálgatta maga készítette íját, s nyilait. Lőtt ő mindenre, ami csak mozgott a környéken – nyuszira, mókusra, fenyőrigóra – vérszomja határtalan volt.
Rálőtt még a fölötte méltóságteljesen elsuhanó hatalmas madárra is.
A sas játszva tért ki a nyílvessző elől, majd alacsonyabbra váltva röptét, hatalmas kört írt le az erdő felett.
Hátulról támadt a szakadék szélén álló gyanútlan vadászra.
A félelmetes erejű karmok vállainál ragadták meg a fiatalembert – roncsolva ruhát, izmokat, csontig hatoltak.
Egy pillanat műve volt az egész, és a madár zsákmányával már a szakadék fölött siklott.
A folyócska csak halovány ezüstszálnak tűnt a szédítő mélység legalján.
A fiú – az iszonyú fájdalomtól, és a rémülettől félájultan – mozdulni sem mert.
Néhány pillanat múlva eszméletlenül huppant a túlpart magas, selymes füvébe.
A sas éles vijjogással tűnt el a közeli sziklacsúcs mögött.
Hallod-e fiú, hatalmas szerencséd volt – mondogatták a vadászok, akik órákkal később találtak rá a véresen fekvő legénykére – a sas sohasem ereszti el áldozatát. Erre még nem volt példa.
Talán valami angyal kelt a védelmedre – nem is lenne meglepő így, Karácsony közeledtével.
A fiú azonban nem szólt semmit – napokig nem szólt semmit…
***
Sötét az éj – a Hold is itt van valahol – épp most lesett ki egy felhőrésen, de azután ő is jobbnak látta békésen továbbállni…
S most a hóval fedett fenyőfákon
Valami csillogás kezdődik – valami álom –
Lassan beköszönt ezen a vad tájon is
A gyönyörű Karácsony…
Hangtalanul suhan a hatalmas madár
A fenyvesek végtelennek tűnő rengetege felett.
Ő már csak ritkán hallatja félelmetes sikolyát,
Melybe olykor még az égbolt is beleremeg.
Élet, és halál ura Ő ezen a tájon…
M
