Esküvő

A templom csendje a jelre vár,

s boldogan belép az ifjú pár,

csupa gyönyörűség,

társuk is velük tart,

az örök hűség -

A menyasszony ragyogás

a félhomályban;

Talpig fehérben,

gyönyörű nászruhában.

De mozdul a sötét sarok,

egy valaha volt ember

nyomorba öltözve

térdel ott, kezében rongyos

kiskalapja,

a tiszteletet a kedveseknek

Ő is megadja -

Örökre? Igen Örökre!

Feledhetetlen mondatok,

s egy gyűrött rongycsomó -

a sötét sarokban -

hangtalanul felzokog.

Ismerős szavak, Szeretlek, Örökre,

kislánya, a menyasszony,

Őt nem ismeri mégse.

Csak talán Anyjától – sírva,

átkozva, ha Róla szól.

Az ital – egykori jó barát -

ma már nincs sehol,

csak egy pár őszülő

tincs, s egy régi, kopott fénykép,

a múlt.

Mindenki boldog,

s jót kívánni sorba áll,

Neki is van menyasszonya -

Van neki is – a Halál.

Szerelmük időtlen, határtalan,

és esküvőjük már

a küszöbön áll.

M