Álmodó csend
Fehér takaró alatt csendes a táj.
Már nem is hallgathatna ennél jobban.
Egy éjen át hullott méteres hóban
minden meghal a szívemben, ami fáj.
Kandalló tüzében halkul az élet,
jégszívek lassan, lassan olvadóban.
Álmok szállnak el a hamvadó szóban,
lángokban ég el fagyos jég-ítélet.
De most hirtelen egy vad riadalom
ébred az éjszaka csendes tüzénél,
árnyad tánca, képzelt lassú vigalom.
Tűz színű álmom, hajnal-orcád pírja,
izzó fahasábok lángjai fényét,
s azt, hogy elmentél, feledtetni bírja.
M