Konok volt a Szilveszter éjjel.
Összeszorított szájjal hallgatott,
pedig kértem,
könyörögtem,
mondja meg, miért vagyok?
Nem tetszem neki,
azért nem visz magával?
Legalább sirathatna,
fehér pelyhekkel,
a szél szavával.
De éjfélkor rám kondult ércesen,
tizenkétszer zengte - nem.

Nem - még maradnod kell.
Nem - mert lelked énekel.
Nem - mert szeret az élet.
Nem - mert keresnek a fények.
Nem - mert van feladatod.
Nem - mert feladom, nem mondhatod.
Nem - mert van, akik szeretnek.
Nem - mert bizonyítás kell a hitednek.
Nem - mert szeretnek az angyalok.
Nem - mert a halállal jóban vagyok.
Nem - mert van kimondatlan gondolatod.
Nem - mert most időt adok.

Hallgattam, ahogy zúgott.
Könnyem lassan pergett a földre,
s mikor belenéztem a tükörbe,
megláttam mögöttem a halált.
Lehajtott fejjel mosolygott,
intett, és lassan kihátrált.