Bűnös évszakok

Tavasz osont a horizont szélén,
reszketett, mint fűz a szélben.
Szerelem hajtotta, vágya űzte,
Tél várta, felhők alatt az égen.

Összefonódott végtelen álom,
hó harmat csorgott le a fákon.
Ezer pillanatot őrzött az este,
oly sokáig vártak szerelemre.

 Rohantak a napok, teltek a hetek,
nem akarták, de duzzadtak a rügyek.
Tél feledte, a havazás kérlelő szavát,
Nem akart mást, csak tavasz sóhaját.
.
Még egy csók, egy árva pillanat,
havas eső hullik, föld felett, ég alatt.
Nagyra nőtt a meglopott idő haragja,
sokáig fog neheztelni, télre, tavaszra.