Féltelek


Gondolataim távol messze járnak,
arra kérlek, higgy a szél szavának,
mert a szél, én magam vagyok.
Ne délibábként vetítsen az elméd,
hisz ha eltakarod a Napnak fényét,


én akkor is, mindig Veled maradok.
Ha kell felajánlom magam az Időnek,
rabja leszek, mint fény a sűrű Ködnek,
de gondolatban ott leszek Veled.
Akaratommal óvlak, védelek, talán


úgy, arcodon könnycsepp leszek,
talán egy sóhaj nyakadba bújva...
talán egy csókként ajkadra hullva.
Láthatatlan leszek, mint a szél,
ezerszer elsuttogom Neked, ne félj!

Akarnok szerelmem tenyeredbe bújva,
Szeretlek! csókolja bele újra, és újra