a pávián pipája
ülök a ketrecben. jó az idő.
kint izzó napsütés, idebent,
a fejem fölött napfénytető.
egyik kezemmel vakarom fejemet,
mint egy bölcs titán.
másik kezemben nagyapámtól örökölt
meggyfa pipám.
száll a dohányfúst, kavarognak a gondolatok.
honnan jöttem én, mivégre, és ki is vagyok?
a kérdést megválaszolni segít sok haver.
Kant, Hegel, Vivaldi,és Varnus Xaver.
lelki szemeim előtt Herodotosz, Platón
Descartes, és más bölcs sorok.
orromban poros könyvek illata,
szájamban gyümölcs ízű magyar borok.
s amíg a világ dolgain így elmélkedem,
fél szemmel a ketrec túloldalát szemlélgetem.
furcsa pofákat mutató idétlen családapák.
tizenéves csitrinek kinézni akaró
bulémiás családanyák.
főtt kukoricát majszoló sőrhas pocakok,
műanyag pohár sörbe mereven bámuló
sötét kobakok.
fűrészpor ízű hamburgert majszoló
hájas tinédzserek.
a jövő iránt őszintén érdeklődő
lelkes gyerekek.
vihorásznak, mutogatnak, ugrándoznak,
mint sok hülye majom.
legyen ez az ő gondjuk,
de most nem ez az én legfőbb bajom.
a kellemes dohányfüstben eszmém,
hogy kell egy új koncepció:
az emberek nélkül mennyivel
eredményesebb lenne az evolúció!
|
|