Krúdy
Száll a szán a múltba, gyolcsfehér havon,
száll a lenge ködben, alvó fák alatt,
úttalan vidéken át suhan vakon,
és megette ott az esti Hold halad.
Két keselyt hajt szótlanul az agg kocsis,
őre régbe tűnt éjeknek, perceknek.
Hajt a télben, fényt ha nem lát, akkor is!
Hajt, s a gyors paták reményt, kínt pergetnek.
Egy szobának rózsaszirmos asztalán
gyertya lángja ing. Álmodva fel-felkap -
árnya bábja közt a sors időz talán:
mind, mi álom, bús jelen, s a tűz tegnap,
szán után a nyom, idővel elfogynak.
Szent örökké már az elveszett holnap.
|
|