Az Alexandrin Bár (júniusi rap)
Voltam kisiskolás. Sovány, kicsiny dobás,
hangos úgy, mint a tót, ki kordén iddogász
s rikolt ám évre év: "Meszet! Fehér e mész!"
Meszes lett gúnynevem, tapadt, mint kékpenész.
Csúfolt előbb gyökér, suttyó, sovány, kövér -
na jó, a jó is mind, kínom kopár kövén.
Egyszer verekedtem - fagyos, feneketlen,
fényes habú hóban, de más volt meg ebben.
Szabó Mariért kélt a nagy birok, s érvként
jól jött a bősz névhév, bennem mi még vért kért.
Ázott könyv és füzet, szakadt kabát tüzet,
meleg otthont vágyott, s a szív csendért üzent.
Félszáz éves regény e tény. Eddig szegény
pihent. Most szót adok: verssé írom meg én.
Falum! Hiába már! Hideg arcokba jár
szemem ha ismerőst keres, hol nem talál.
Vagyok egy bús vendég, pedig hazamennék.
Ki volt, mind messze jár - tudom, ez hétszentség!
Ma kint, a mostra tárt utcák mögött határt
kószál a láb: a tág dűlők világa vár.
Kopott keréknyomok között a szik konok
ezer virága szól. Szerény, vad s bölcs gyomok.
Tudják gyereknevem. Szólnak, súgnak nekem,
velem nevetnek ők, amíg emlékeken
bolyong a szétkuszált időnk s e délután.
|
|